2014. január 15., szerda

Honfoglalás





Honfoglalás:

Ezt a szót a nyelvújításkor Kazinczy maga is szabadkőművesként, az ő megbízásuk alapján találta ki. A fellelhető korabeli iratok alapján őseink soha nem használták ezt a szót. Mindig hazatérésről, vagy visszatérésről beszéltek.


Az Egyesült Államokban megjelenő tudományos Science folyóirat 2000. novemberben ismertette a genetikai szakterület nemzetközi élvonalának 17 elismert képviselőjének kutatási eredményét. A vizsgálat kiterjedt az USA-tól Ukrajnáig az európai népek származásának és betelepedési idejének felderítésére. Megállapításuk szerint a magyar fajra jellemző EU19 gén 35-40.000 éve jelen van a Kárpát-medencében. Ez a gén a magyarokban 60%, míg a nyugat-európai népekben legfeljebb alacsony gyakorisággal fordul elő. Ez az időtartam megfelel a Homo sapiens első európai betelepedése óta eltelt időnek, melynek kezdetén a neandervölgyi ember által benépesült Európa. A magyar a legrégebbi európai génjelző.

A magyarság eredettudata a vízözön korszakáig vezet vissza. A víz okozta pusztulás után újjászülető élet és emberi kultúra forrásának hordozója, közvetítője. Az özönvíz után az elsüllyedt földrész, Atlantisz ősi tudását hoztuk magunkkal a Kárpát-medencébe. Ezért történhetett meg, hogy az özönvíz után az eredendő tudás a víz által el nem borított területről, a Kárpát-medencéből terjedt el a Föld többi tájára.

Xenofon írja: Európában az özönvíz óta szkíták uralkodnak.

Josefus Flavius zsidó krónikás ie. 37-ben írta: Magóg és Gomer népei már a vízözön után itt voltak olyan területen, ahol előtte még senki nem járt. Területük Spanyol-ország déli tájaitól a Don folyóig terjedt. Magóg a róla elnevezett magarokat alapította, a görögök őket szkítáknak nevezik.

Azaz szűzfoglalással, a Vízözön után érkeztünk a Kárpát-medencébe és nem más népektől sajátítottuk ki 1000 évvel ezelőtt a területet! Ez alapján történelmünk sem csupán az elmúlt 1000 évből áll!

Árpád vezetésével a hazajövetel jelentősebb ütközetek nélkül történt, hiszen itt a visszatéréskor magyarul beszélő rokonokat találtak.

A Tarih-i Üngürüsz szerint, amikor Hunor (azaz Árpád népe) Pannónia tartományba érkezett, látta, hogy az ottani népek az ő nyelvükön beszéltek.

Anonymus megemlíti a székelyeket, akik Árpád elé mentek és csatlakoztak is hozzá.

Anonymus és Kézai Simon visszaköltözésnek, Thuróczy János visszatérésnek, Székely István és Heltai Gáspár második bejövetelnek, a Képes Krónika, Ranzano és Bonfini nagy visszaköltözésről ír.

A magyarok egy szétesett Európába érkeztek vissza. A Kárpát-medencében őseink ezek után olyan szilárd jogállamot hoztak létre, mely 1000 éven át a Szent Korona alá tartozó népek között viszonylagos békét és jogokkal biztosított együttélést teremtett.

J.J. Modi indiai professzor szavai:

“Áldottak legyetek magyarok, Attila népének egyetlen örökösei! Félszázados tanulmányaim meggyőztek róla, hogy a hunok feltétlenül a magyarok ősei voltak- s így a mai magyarság az ősi szkíta népek egyedüli leszármazottja Európában, mely magyarságnak a történelme a ma élő összes nemzetek legősibb történelme. Kutatásaim alapján a hunokat olyan nemzetnek ismertem meg, amelynek dicsősége a mai szomorú világot is beragyogja. Attila a világtörténelem egyik legnagyobb hőse, aki mint igaz hős, lovagias és nagylelkű volt.”

MAG-HUN Törzsek



HUN TÖRZSEK :

Kr.e. 4040-ben, Ordoszban megalakult a 24 Hun Törzsszövetség, melynek tagja voltak :
Kaza-hun (Kazakok), Széki-hun (Székelyek), Türk, Jász, Lett, Bolgár, Manysi, Kabar, Úz, Mari, Tatár, Mongol, Kun, Manzsu, Suoma, Vót, Baskir, Újgur, Avar, Észt, Komi, Csuvasz, Vepsze, Mordvin.

További Hun Törzsek, melyek később csatlakoztak a Hun Törzsszövetséghez :

Saka népe :
Saka-szkíták, Pamír-szkíták, Parszi-szkíták. továbbá
Örmény, Hanti, Kovád, Sambe (Lapp), Karjalai, Garaúz (Grúz), Szavárd, Élamiták, Hokjen, Fokjen, Szabír, Szogd, Aháj, Barszil, Muroma, Mescser, Akkád, Alán, Kurd, Onugor, Szavárd, Tuva, Burját, Etruszk (Etur vezér népe), Baszkok (Baszkor-Vizkaja fősámán hozta őket), Jürcsik, Ajnók (Japán) Samasna, Hikszosz (mai Egyiptom területén éltek), Pártus, Sumir, Indijók (Kuszkó népe) – As, Maja, Béla (Maya unokája), Kecsuák (Kecső törzs),

800-as évek második felében, honfoglaló Magyar Törzsek(Káspivár) :
Kéri, Keszi, Tarján, Kürt, Béla. Magyari Törzsek (Etil bal partján): Jenő, Gyula, Megyer, Gyarmat, Nyék. (108 Magyar nemzetség)

A Hun népek fellelhetők :

Peru, Magyarország (Szent Korona Országa), É-Olaszország (Arnó-Etruszk), Kréta (Etruszk), Spanyolország-Franciaország (Baszk), Svájc (Hun-völgy), Németország-Bajor (Avar), Ausztria-Avária, Irán, Iraq, India, Törökország (Ujgurok is), Pakisztán, Grúzia, Kazaksztán, Azerbajdzsán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Oroszország (autonom területek: Hanti-Manysi, Burját, Krimi tatár, Jakut), Kína (Ujgurok)...

2014. január 14., kedd

Az ingyenes készpénzfelvétel veszélyes a társadalomra - most megtudhatod miért

Hátborzongató következményei lehetnek, ha a saját pénzedhez ingyen juthatsz hozzá a bankautomatákból. Gyengébb idegzetűek ne olvassanak tovább.
Ugyanis erről beszél a K&H munkatársa ezen a videón:





Ha esetleg nincs kedved meghallgatni, hogy mit hord össze a kékmellű lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettes, itt a lényeg:

Az ingyenes készpénzfelvétel a feketegazdaságot erősíti !!!!




Abban a formában, ahogy a kormány ráerőszakolta a havi 2 ingyenességet a pénzintézetekre, valóban háttérbe szorul a bankkártyás fizetés. De a bankárok sem a feketegazdaság, vagy a pénzügyi kultúránk visszafejlődése miatt aggódnak. Egyszerűen nem tetszik nekik, hogy a kormány most vissza akarja hárítani rájuk a korábban a lakosságra hárított bank illetve tranzakciós adók egy részét.

De ami az ingyenes készpénzfelvételt általánosságban illeti:

Ausztriában osztrák Maestro kártyával ingyenes a készpénzfelvétel.
Finnországban bármilyen finn bankkártyával ingyenes a készpénzfelvétel.
Németországban a számlavezető bank ATM-jéből ingyenes a készpénzfelvétel.
Norvégiában általában ingyenes a készpénz, de havi, vagy éves díj ellenében biztosan.
Írországban a nemzeti bank megtiltja bármiféle készpénzfelvételi díj alkalmazását.
Az Egyesült Királyságban a készpénzfelvételek 97 százalékát ingyenes bankautomatákon keresztül bonyolítják.
Hollandiában bármilyen holland bankkártyával ingyenes a készpénzfelvétel.
Portugáliában a 27 pénzintézetet tömörítő Multinbanco hálózat automatáiból ingyenes a készpénzfelvétel.
Svédországban az éves, vagy havi kártyadíj ellenében ingyenes a készpénzfelvétel az országon, és az eurozónán belül.
Svájcban a számlavezető bank automatáiból ingyenes a készpénzfelvétel. Az UBS ügyfelei más bankok ATM-jeit is ingyen használhatják. A legtöbb bank Maestro kártyát biztosít az ügyfeleinek, ezzel körülbelül 40 svájci frankos éves díj ellenében az országon belül bármely ATM-ből ingyenes a készpénzfelvétel.

 A fekete gazdaság mérete 31 európai országban, a GDP százalékában - 2012:

Nekem nem úgy tűnik, hogy összefüggés lenne az ingyenes készpénzfelvétel és a feketegazdaság mérete között.

Forrás: sorkoz.blog


Ausztrál vállalat termeli ki a mecseki szénvagyont


Új fejezet nyílik a Wildhorse Energy magyarországi beruházása előtt a felszín alatti szénelgázosítási technológia (Underground Coal Gasification, UCG) alkalmazását lehetővé tévő törvénymódosításnak köszönhetően – írja proactiveinverstors.co.uk hírportál.
Miután a magyar parlament elfogadta a bányászatról szóló törvény módosítását és kiegészítését a felszín alatti szénelgázosítási technológia alkalmazását szabályozó paragrafusokkal, a bányászati törvényben foglaltak alapján megnyílik az út a technológia alkalmazása előtt.
“Üdvözöljük ezt, a Közép-Európában elsőként meghozott törvényt és bízunk benne, hogy ezzel új fejezet nyílik meg az UCG technológiát alkalmazó különféle fejlesztési projektjeink előtt a Magyarországon és az egész régióban” – mondta Matt Swinney, a Wildhorse ügyvezető igazgatója.
A Mecsek UCG projekt a Wildhorse Energy ausztrál érdekeltségű bányaipari vállalat legelőrehaladottabb magyarországi UCG projektje. A projekt keretében a cég szintetikus gáz termelésének beindítását tűzte ki célul a szén helyi elgázosításával. A vállalat másik magyarországi UCG projektje a Dorog melletti Izabella kutatási projekt. A terület közelében található három erőmű és egy földgázvezeték is.
A Wildhorse Energy Lengyelországban négy, a Cseh köztársaságban három szénvagyonnal rendelkező terület kiaknázására adta be engedélykérelmét.
A korábbi sajtóhírek szerint évek alatt összesen 76 milliárd forintot költene el a mecseki szénkészletre alapuló beruházásokra az ausztrál Wildhorse Energy. A cég a beruházásokról készített egy tanulmányt is, amely egy több mint 400 megawatt kapacitású energiatermelő projekt megalapozását szolgálja: ennek első lépcsője a 130 megawattos bemutató üzem, illetve egy erre települő 61 megawattos kombinált  gázciklusú erőmű. A társaság a tanulmányban úgy számolt, hogy mindkét egység 2014
negyedik negyedévében kezdheti meg működését a Pécstől északnyugatra található Váralja régióban.

Forrás: magyartudat.com

Döbbenetes tények a Szeretetről

Immár több, mint 1 évszázaddal ezelőtt Albert Einstein hosszú órákig tartó munka után hátra dőlt székében és teljesen magába roskadt: Atyaúristen!!!! Hogyan fogom én ezt elmagyarázni az embereknek? A gondolatok lázasan rohangáltak a fejében, de sehogyan sem tudta megérteni, amire rájött. Olyasmire jött rá, amiről tudta, hogy igaz, de felfogni még neki is nehezére esett.

Visszaemlékezett gyermekkorára, amikor is a legnagyobb élménye az volt, amikor apja megmutatta neki, hogyan működik az iránytű. Azonnal elkápráztatta, hogy létezik egy ERŐ, ami láthatatlanul is képes hatni a tűre. Azóta nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a világ nem csak az, amit a szemünkkel látunk.
Most pedig rájött valamire, amiről elképzelni sem tudta hogyan lehetséges, annyira viszont bízott a számításaiban, hogy igaznak fogadja el.
Arra jött rá, hogy sem a tér, sem az idő nem létezik. Pusztán gondolati teremtmények.
Egy hatalmas illúzió, ráadásul olyan tökéletesen megszerkesztve, mely illúzióban mindenki abban hihet, amiben csak akar, mindig igaza lesz. Ekkortájt hagyta el a száját az a mondat, amit azóta sokszor idéznek tőle:

Csak két dologban hihetsz:

Vagy abban, hogy a világon minden csoda, vagy abban, hogy semmi sem. 
Mindez több, mint 1 évszázaddal ezelőtt történt.
Mi az, ami napjainkban történik?

Tudósok megállapították, hogy az emberi DNS-ben lévő információk mindössze 3-5%-a felelős azért, hogy a petesejt és a spermium találkozása után egy hús-vér emberke születhessen.
95% pedig valami egészen másért felelős. Bár, sokat hallani, hogy az ember lelki lény, de azt sehol nem tanították, hogy 95%-ig az.
Érted ezt? Amikor belenézel a tükörbe, azt aki igazán vagy, nem is látod. Annak aki vagy, és aki lehetnél, mindössze 5%-át látod.
“Amikor Szent-Györgyi Albert elkezdte erőltetni, hogy a tudomány kicsit nagyobb hangsúlyt fektessen a kvantummechanika tanulmányozására, mert úgy néz ki, hogy sokkal több dolog függ össze olyan dolgokkal, amiről elképzelni sem tudjuk, nem csak kortársai nevették ki, de a Magyar Tudományos Akadémia még arról is gondoskodott, hogy ezek a cikkek eltűnjenek az életművéből, nehogy a tudós egy nagy bohócnak tűnjön az utókor számára, akinek csak malaca volt, amiért felfedezte a C vitamint.”
Napjainkban kezdték el kutatni, kutatgatni a levegőben, éterben, illetve ismeretlen dimenziókban lévő információs mezőket.
Ma már tudjuk, ha egy csoport jó kedvű, vidám ember egy légtérben örül egymásnak, ezután pedig elhagyva a helyiséget, egy ismeretlen lép be ugyanide, ennek az embernek is megváltozik az érzelmi mutatója. Jobb kedve lesz, pedig nem is hallotta, nem is látta azokat, akik előtte bent voltak a teremben.
Mit jelent az, hogy ma már tudjuk?????

Hiszen legtöbbünk még soha nem hallott erről! Ha ez igaz lenne, mindenhol erről beszélnének.
Ha valami fontos és igaz, akkor annak vezércikknek kell lennie a médiában… Vagy mégsem?

A válasz: vagy mégsem.
A CIA és a KGB több, mint 50 éve kutatja azt, hogyan tudnának a távolból kutakodni mások agyában. Hogyan lehetne kiszedni titkos információkat több ezer kilométerre lévő emberek agyából. Ehhez nagyon összetett pszichológiai ismeretekre és az emberi lélek legmagasabb szinten történő tanulmányozására van szükség.
A gyalázatos kutatások legnemesebb mellékterméke az, hogy rájöttek mi a módja annak, hogy egy ember kiteljesedett boldog életet élhessen. Kiteljesedhessen a kreativitása, elérhesse céljait, és kihozhasson magából mindent, ami fontos számára.
De a legfontosabb amit felfedeztek:

Ha egy ember növeli személyes tudatosságát, az hatással van más, távolban lévő emberek tudatosságára is.
Ez pedig nagyon veszélyezteti mindenféle hatalom fennmaradását. Magas tudatosságú, boldog, kiteljesedett életet élő embereket nem lehet irányítani, médiával, reklámokkal manipulálni. Nem lehet rajtuk élősködni, nem lehet rájuk értelmetlen adókat kivetni és legfőképp nem lehet rájuk parancsolni, hogy énekelve-dalolva, menetelve, mások zsoldos katonájaként embereket megöljenek.
Az a lelkiállapot, ami ahhoz kell, hogy valaki az életét úgy irányíthassa, ahogyan szeretné, kizárólag a Szeretet, Hit, Hála, Ítélkezés mentesség állapotában tartható fenn.
Így talán könnyebb megérteni, miért december 23-ára időzítik a különböző hatóságok a felszólító leveleiket.
A különböző hatalmi praktikáknak hála, ma már azok se tudnak nagyon az óhajtott lelkiállapotba kerülni, akik ismerik ezt a titkot.



Tudjátok miért fontos a tudatosság növelése?
Azt mondják, Magyarországon kb.: 3-4 millió ember rendelkezik 80-as IQ-val. A 70-es szint pedig már az értelmi fogyatékosok kategóriáját jelenti.
Ilyen felállásban már nem is hangzik olyan jól, hogy DEMOKRÁCIA választópolgárokkal, nem?
A legtöbb ember éppen eltudja dönteni, hogy pisilni kell, kakilni kell, fázom vagy melegem van. Döntéseit pedig a legalacsonyabb rendű ösztönei szintjén hozza meg. Ha egy politikus ad neki egy puszit a választási kampány során, akkor azt jó embernek fogja tartani. S Hol a hit? Hol van az a hit, hogy hiszek valamiben s az alapján megyek el a szavazásra, hogy ezt a hitet ki képviseli? Befolyásolhatóak vagyunk? IGEN! Szent István óta van egy hite az országnak. Ezt a hitet kell követnie, mert mindig ez a hit tartotta életben az országot.
“Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatott volna elő, hogy akkor törjön ki a legnagyobb éhínség a Föld egyes országaiban, amikor a világon pont a legtöbb élelmiszert sikerült megtermelni.
Amíg Bangladesben az emberek a saját halott gyermekeiket ették meg, addig Oroszországban a mozdonyokat búzával fűtötték. Annyi búza termett, hogy nem fért be a tározókba”
“Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatna elő, hogy Ázsiában, több mint 40 millió, 10 év körüli gyermek dolgozzon reggeltől estig minden nap. Hidakat, autópályákat építenek, esténként meg vaskonténerekbe zsúfolva, bezárva várják a másnapot. Nem pénzért dolgoznak. A szüleik azért adják be őket ide, mert addig sem nekik kell etetniük a gyermeket. Arra ugyanis már képtelenek”
De az sem fordulhatna elő, hogy este a fotelban ülve a befektetési tanácsadód, távol-keleti részvényeket sózzon rád, mivel azok most extraprofittal kecsegtetnek. Tudnád jól, hogy mások kizsigerelése árán nem akarod Te magad sem biztosítani a saját gyermeked jövőjét.

Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatna elő, ha tudjuk, hogy a Hit, Szeretet, Hála, és Ítélkezés mentesség, mint lelkiállapot, olyan kémiai folyamatokat képes elindítani az emberi agyakban és kvantum szinten a világban, amelyek nagyban befolyásolják az életben való boldogulásunkat, hogy ne ez legyen a legfontosabb elsajátítandó tantárgy az iskolában.

És ez teljesen független a vallásoktól is.
Indiában, amikor egy gyógyító mesterré válik, két utat választhat. Vagy elmegy az emberek közé és fizikailag gyógyítja őket, vagy felmegy a Himalájába egy barlangba és onnan gyógyítja a világot meditáción keresztül kvantum szinten.
A világ megváltoztatásával kapcsolatban egyetlen üzenetünk van:
Mindenki dolgozzon saját magán!
Soha ne hibáztassunk senkit. Még a politikusokat, államfőket és a vallási vezetőket sem. (Sokan dolgoznak közülük is egy jobb világon)
Induljunk el befelé, és rövid időn belül, ha nem is a helyes válaszok, de a helyes kérdések elő fognak bukkanni.
A legfontosabb kérdésekre pedig több ezer éve megvannak a helyes válaszok. Csak élni kell velük.
Tudom, hogy a villanyszámla meg a lakástörlesztő előteremtése teljesen eltereli az ember figyelmét a nemesebb gondolatokról, és azok sokkal nagyobb gondnak tűnnek pillanatnyilag, de az anyagi világban való boldogulás is a magasabb tudatosságban keresendő.
Ha van egy nagy álmod, higgy benne, higgy a Létezés bölcsességében a megvalósulás fontosságát illetően, kerülj a Szeretet, Hit, Hála állapotába, ne ítélkezz mások felett és az álmod a létező legnagyobb sebességgel indul el a megvalósulás útján.
Einsteintől átvéve: fogalmam sincs hogy ez az egész hogyan működik, csak azt tudom, hogy igaz.
(Tarnóczy Vilmos)

" Ha egy ember növeli személyes tudatosságát, az hatással van más, távolban lévő emberek tudatosságára is.
Ez pedig nagyon veszélyezteti mindenféle hatalom fennmaradását. Magas tudatosságú, boldog, kiteljesedett életet élő embereket nem lehet irányítani, médiával, reklámokkal manipulálni. Nem lehet rajtuk élősködni, nem lehet rájuk értelmetlen adókat kivetni és legfőképp nem lehet rájuk parancsolni, hogy énekelve-dalolva, menetelve, mások zsoldos katonájaként embereket megöljenek.
Az a lelkiállapot, ami ahhoz kell, hogy valaki az életét úgy irányíthassa, ahogyan szeretné, kizárólag a Szeretet, Hit, Hála, Ítélkezés mentesség állapotában tartható fenn.
Így talán könnyebb megérteni, miért december 23-ára időzítik a különböző hatóságok a felszólító leveleiket.
A különböző hatalmi praktikáknak hála, ma már azok se tudnak nagyon az óhajtott lelkiállapotba kerülni, akik ismerik ezt a titkot. " 


Forrás: superiorhirek.hu